A jó ételek és az étrendkiegészítők egyaránt csodára képesek

Sokat járok a drága jó mamikámhoz. Szegény már évek óta egyedül van, a papa nélkül, de amikor csak tehetem, eltöltök nála egy-egy délutánt. Ugyan sokat tesz-vesz a ház körül, nem szeretem, amikor körülöttem ugrál, ha ott vagyok, ezért cselesen rávettem, hogy tanítsa meg nekem a lehető legtöbb főzési és háztartási praktikáját, így ha el is megyek hozzá, maximum kis finomsággal, ropogtatnivalóval vár, de megfőzni együtt szoktunk – ilyenkor amit csak tudok, megcsinálok én, hogy addig is pihenjen. Meg hát tényleg nagyon örülök ezeknek az alkalmaknak, és remélem, hogy egy napon majd az unokáimnak főzhetek a mama által féltve őrzött receptúrák alapján. Jó kollagéndús húslevest nagyon szereti a mama és én is, de az ő korában azért már különösen fontos a csontokra ügyelni, így étrendkiegészítőt is szoktam neki vinni, ami csonterősítő hatással bír. A csontritkulás ugyanis egy alattomos dolog, így érdemes odafigyelni az étkezésre és az étrendkiegészítőkre is. Ugyanígy a megfelelő mennyiségű D-vitamin is elengedhetetlen, ha csontritkulásról van szó, ezt pedig sok napon tartózkodással, illetve D-vitamint is tartalmazó csontritkulás elleni készítménnyel is biztosíthatjuk szervezetünknek.

A Prevenció Patika oldaláról nem csak mama étrendkiegészítőjét, de saját használatú termékeket is egyszerűen és gyorsan szerzek be. Nem csak az alap “gyógyszeres dobozomat” szeretem innen feltölteni, de a dermokozmetikumokat is előszeretettel vásárolom például, hiszen a bőrömre csak gyógyszertári minőségű tisztítót és hidratálót használok. A Prevenció Patikánál minden megtalálható online, amire csak egy gyógyszertárból szükségünk lehet vény nélkül. Számos akciójuk van, legutóbbi látogatásomkor például egy kuponkódos akció futott a Dr. Chen termékekre (mégpedig 15%), de alapvetően is nagyon kedvező árazással találkozhatunk náluk. Ha 14 ezer forint felett rendelünk tőlük, akkor pedig a kiszállítás is ingyenes, akár házhoz, akár GLS csomagpontba kérjük a rendelésünket.

A weboldalon belül egy blog szekció is üzemel, ahol megannyi érdekes olvasmánnyal találkozhatunk. A nyáron például számos utazással és nyaralással kapcsolatos cikket fedeztem fel náluk, ahol a strandbetegségektől kezdve a nagy forrósággal való megküzdésen át a bőrünk védelméig több témával kapcsolatosan is olvastam tőlük, és egytől egyig nagyon hasznosak voltak számomra.

Ajánlom tehát, hogy akár csontritkulással kapcsolatos csodaszert kerestek, akár szétnéznétek egy online patika teljes kínálatában, a Prevenció Patika weboldalát ne hagyjátok ki! Én nagyon elégedett vagyok ezzel a gyógyszertárral.