Egyszemélyes kft alapításához kértem segítséget

egyszemélyes kft alapítás

Eszméletlen finom bacon-pitét készítettem tegnap. Nem gondoltam volna, hogy ilyen jól fog sikerülni, és hogy ilyen nagy sikert fog aratni. Annyira bejött, hogy párom már következő hétre is kéri, hogy süssek. Már azt is megtervezte, hogy a következőbe milyen husit rakjak legközelebb, úgyhogy tényleg hatalmas sikert aratott.

Valójában még soha nem készítettem ilyen húsos pitét. Nekem a pitéről mindig az az igazi nagymama által készített almás pite jut eszembe. Az egész gyerekkorom egyik legcsodálatosabb emléke, ahogy az alma és a fahéj illat keveredik a nagymama házába belépve. Most azonban egy olyan főételt szerettem volna készíteni, ami nem hasonlít a megszokottakhoz, így találtam ki, hogy megpróbálkozok egy sós pitével. Ennek a pitének az aljába került jól fűszerezett párolt hagyma, majd eredetileg sonkát kellene rászórni, de én nem találtam olyan füstölt sonkát, amit ideálisnak gondoltam, így végül bacon kockákat szórtam a hagymarétegre. Erre az egészre pedig jött egy tejszínes, tejes, sajtos krém, amit két evőkanál liszttel sűrítettem be. Az eredeti recept nem használt fűszereket, de én ezt a sajtos szószt is megbolondítottam egy kis borssal, petrezselyemmel és fokhagymával. Ezt az ízes szószt ráöntöttem még a hagymás baconre, és beraktam a sütőbe megsülni. Mindig aggódok a sütőben sült ételek miatt, mert egy régi típusú gáztűzhelyem van, amin már a fokozatokat sem lehet érdemben használni, de eddig úgy vettem észre, hogy sikerült mindig átverekednem magamat ezen a problémán, és egy kis odafigyeléssel mindig sikerült jól megsütni az ételt. Most is így történt a pitével. A felvágást és az első kóstolást követően pedig percekig nem is hallottam a párom hangját, annyira jóízűen tömte magába.

Meg is kaptam a kérdést, hogy nem nyitok-e esetleg végre már egy pékséget, mert annyi finomságot szoktam készíteni neki. Ekkor elgondolkodtam, ha nem is egy pékséget nyitnék, de egyfajta vállalkozásba belevághatnék. Elgondolkoztam azon, hogy vajon egyszemélyes kft alapítás mennyire kivitelezhető az én esetemben. Persze nem vagyok szakértő a témában, így magamtól nem jutottam igazán sokra, így végül felkerestem egy olyan céget, aki ilyen területtel foglalkozik. Ez a cég pedig nem más, mint a Top Cégalapítás, ahogy a neve is sugallja, valóban toppon vannak a cégalapításban, hiszen bárkinek a segítségére tudnak lenni akár egyszemélyes kft-ről van szó, akár több személyes kft-ről.

Tőlük tudtam meg, hogy valóban létrehozható egyszemélyes kft, így hogy már egyetlen egy személy is belevághat a kft. alapításba, azok is belevághatnak a cégépítésbe, akik egyedül szeretnék kezdeni. Régről úgy rémlett, hogy egyszemélyes kft alapításkor szükség van könyvvizsgálatra, de tőlük azt is megtudtam, hogy bár ez régen valóban így volt, ma már ez nem kötelező elem, így nincs szükség egyszemélyes kft-nél sem a könyvvizsgálatra.

Mivel van egy kis tartalékom, így gondoltam, hogy nem jelenthet problémát a kft. beindítása. Nagyon fontos kérdés volt, hogy vajon mi az az összeg, ami szükséges ahhoz, hogy a kft-t elindíthassam. A Top Cégalapítás oldal gyakran ismételt kérdései között találtam meg erre a kérdésre a választ, ahol részletesen kifejtették, hogy minimum 3 millió forintra van szükség ahhoz, hogy a kft-t alapíthassak. Ahogy böngésztem az oldalt úgy éreztem, hogy gondolatolvasókról van szó, ahogy felmerült bennem egy kérdés, következő pillanatban már szembe is jött velem a válasz a weboldalon.

Ezen kívül természetesen még más összegek is felmerülhetnek, főleg, ha az embernek segítségre van szüksége, de például a kft. alapítás náluk nagyon kedvező áron érhető el, csak néhány ezer forintról van szó, ami nagyon jó ár ahhoz képest, hogy szakértők segítenek minden lépésben. Arról nem beszélve, hogyha a székhely szolgáltatást is igénybe vesszük náluk, akkor a kft. alapításért nem számolnak el semmilyen díjat. Kicsit meglepődtem ezen, hogyan lehetséges az, hogy ingyenesen segítenek a kft. alapításban, de végül úgy láttam, hogy ez teljesen rendben van, hiszen ügyvéddel együtt végzik el a szükséges intézkedéseket az egyszemélyes kft alapítással kapcsolatban.

Bár már az oldal tájékoztató tartalmai és elég meggyőzőek volt számomra, szeretek utánanézni annak, hogy mások mit gondolnak egy cégről. Most se voltam rest utánanézni annak, hogy mások mit gondolnak róluk. Szerencsére nem kellett csalódnom, nagyon jó következtetéseket vontam le a top cégalapítással kapcsolatban, ugyanis az interneten utánuk olvasva azt láttam, hogy összességében mindenki nagyon elégedett a munkájukkal. Nagyon dicsérik a gyors ügyintézést, valamint a kiváló kommunikációt, illetve az árakat is pozitívan értékelik. Olyanról is olvastam, aki már több céget is alapított az ő segítségükkel, és minden esetben nagyon elégedett volt velük, a nehezebb helyzeteket is könnyedén megoldották, mindenben azonnal segítettek nekik. Egyébként a véleményeken kívül nagyon pozitív szokott lenni számomra, amikor a tulajdonos válaszol a megírt véleményekre, mert abból is sok következtetést le lehet vonni. Szóval plusz pont mindenképp, hogy ahogy láttam, minden értékelésre válaszoltak. Ráadásul nem csak egy egyszerű köszönömmel, hanem mindenki személyre szóló választ kapott tőlük, bármilyen értékelést is írtak a cégükről. Az a hangnem és barátságos stílus, ahogyan ezek a válaszok íródtak, mindent elmondanak a cégről, hiszen akik így foglalkoznak az ügyfelekkel, és képesek személyre szóló válaszüzeneteket írni, azokról biztosan állítható, hogy számukra az ügyfél az első.

Ezek után már nem is gondolkoztam sokáig azon, hogy kihez forduljak segítségért a Kft. alapítással kapcsolatban. Felhívtam őket, de elsőre nem vették fel a telefont, viszont pár perc múlva vissza is hívtak, ami ismét egy pozitív élmény volt számomra, hisz nem kellett újra és újra hívnom őket, hanem ők kerestek engem. A telefonos beszélgetésből is pontosan az jött át, amit a vélemények alapján gondoltam, hogy egy nagyon ügyfélbarát cégről van szó, akik tényleg azon vannak, hogy a legjobb kiszolgálást kapja meg az, aki hozzájuk fordul. A telefonos beszélgetés végig udvarias volt, emellett mégis gyorsan és profin eljutottunk a lényeghez. Nem húzták az ember idejét.

Már a telefonos beszélgetés alapján úgy éreztem, hogy jó kezekben leszek én és a cégem is, teljesen átjött nekem, hogy egy jól szervezett cégről van szó, aki tényleg mindenre odafigyel. Ezen kívül a szolgáltatás ára is nagyon kedvező, így mindent összevéve tényleg nagyon örülök annak, hogy rájuk találtam. Ha négy szóban kellene jellemeznem azt, hogy milyen következtetést vontam le az eddigiek alapján róluk, akkor az a profizmus, segítőkészség, gyorsaság és udvariasság lenne. Nemcsak azt mondták el, hogy milyen teendőkkel kell számolnunk a Kft. alapítását követően, hanem részletesen tájékoztattak arról, hogy a cégalapítás előtt mire lesz szükség, milyen fizetendő járulékokkal kell számolnom, illetve mit kell alaposan átgondolni, mielőtt a cégalapítás megtörténik. Ezen kívül természetesen a cégalapítás utáni teendőkről is szó esett, amiről szintén alapos beszámolót kaptam, így az egész végére teljesen összeállt bennem a kép. Pontosan tudtam, hogy mi a teendőm, és azt is, hogy ők miben tudnak nekem a segítségemre lenni a cégalapítás során.

Elmondták azt is, hogy először egy formanyomtatványt fognak kiküldeni, amit ki kell tölteni és vissza kell küldeni nekik. Ezt követően kerülhet sor egy személyes találkozóra, ahol természetesen tanácsadásra is lehetőség van. Ezen a találkozón ismertetik az iratokat, majd hogyha minden rendben van, akkor következik az ismertetett iratok aláírása, amit végül ellenjegyez az ügyvéd. Ezt követően kerül sor az okiratok cégbíróságra történő beadására. A cégbírósági bejegyzésre várni kell egy kicsit, de amint erről értesítést kapnak, szólni fognak nekem és a cégbírósági bejegyzésről. Székhelyszolgáltatás igénybevételekor is hasonló a helyzet, bármikor, bármilyen irat érkezik, iktatják őket, és értesítést küldenek az érkezett iratokról, de akár még postázást is vállalnak.

Egy nagyon összetett szolgáltatási csomagról van szó, ami mindent tartalmaz, amire szükség lehet a cégalapítás során. Az eddigiek alapján teljesen megértem azt a sok elismerő üzenetet, amit a cégről írtak azok, akik igénybe vették a segítségüket. Hamarosan én is ezt a tábort fogom erősíteni!